Gornig professzor 1950-ben született Deggendorfban. Egyetemi jogi és politikatudományi tanulmányait Regensburgban és Würzburgban folytatta, amelynek lezárása után Nürnbergben, a tartományi legfelsőbb bíróság illetékességi területén volt jogi gyakornok. Második államvizsgája (szakvizsgája) után 1984-ben doktorált, Dr. Dieter Blumenwitz doktoranduszaként. 1986-ban habilitált, megszerezve ezzel az önálló egyetemi előadások hirdetésének jogát (a venia legendi-t) a közjog, a nemzetközi jog, valamint a külföldi államok közjoga tárgykörökben. Tanszékvezetői feladatot látott el Mainzban, Bayreuth-ban és Göttingenben, majd 1989-ben a Göttingeni Georg-August Egyetem meghívására az egyetem Nemzetközi Jogi Intézetében igazgatói posztot, valamint 1994-95-ben dékáni tisztséget töltött be. 1995 áprilisa óta a marburgi Philipps Egyetemen tanít, ahol a Közjogi, Nemzetközi jogi és Európajogi Tanszék vezetője, valamint a Közjogi Intézet ügyvezető igazgatója. Gornig professzor 2004. június 15-ig Hessen tartomány közigazgatási felsőbíróságának bírája volt Kasselben. 2006 októberétől a marburgi Philipps Egyetem Jogi karának dékánja, ugyanitt a Pénzügyi Szolgáltatások Joga Kutatóintézetének és Európai Interdiszciplináris Munkacsoportjának képviselője. 2003. március 13-án a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara díszdoktori címmel tüntette ki. 2009. március 20-án pedig a sibiui Lucian Blaga Egyetem jogi kara díszdoktorrá avatta, december 10-én pedig Chilében a temuco-i Autonoma Egyetemen avatták díszdoktorrá. Utóbbinak egyben alapító tagja is. 2009. szeptember 1-jétől Gornig Professzor a Danzigi Természetkutató Társaság elnöke.
A jelenleg a romániai intézmény valamint a kínai Harbin, Wuhan és Nanjing of finance & Economics egyetemek állandó vendégelőadója is.
Gornig professzor oktatási tevékenysége az államjog, továbbá a közigazgatási jog, a nemzetközi jog és az európai közjog keretében valamennyi, egyetemen kötelezően oktatott tantárgyra, valamint az általános államtanra terjed ki.
Gornig professzor az állam-, közigazgatási-, és európajog területén több, mint 200 publikációval rendelkezik. Tudományos tevékenységének súlypontja a nemzetközi jog. Tudományos előadásainak tematikája széles spektrumot fog át.
Gornig professzor nős, felesége Doris Gornig gyógyszerész. Két gyermek édesapja, Christopher fia 1987-ben, Carolin leánya 1990-ben született.